Revenge
 
   Revenge
Regisztrálj, és írj neki levelet!    
Heló!

Rebekának hívnak, de ezt a nevemet rühellem, szóval hívjatok beceneveken, például Rebi vagy Reb néven, akár Holiday-nek vagy Killjoy-nak, de értelemszerűen a Revenge-re is hallgatok.
Tizennégy, azaz 14 éves vagyok, a nőnemű egyének táborát erősítem, ha ez nem lenne egyértelmű.

Általában kedvesnek, szerénynek, szorgalmasnak és jófejnek tartanak, na de hogy ne fényezzem magam ennyire, elmondom, hogy néha rettentő flegma, dicsekvő, lusta és bunkó tudok lenni. c:

Rockot hallgatok már egy jó ideje, ugyan nem születésem óta. Ebből a stílusból bármit elhallgatok - indie rockot kivéve -, de főleg a punk győzött meg, ez alapján leeshetett, hogy punkrocker vagyok.
Két legkedvencebb zenekarom van, méghozzá a Green Day „ és a My Chemical Romance. A Green Day-ből legszimpatikusabb Mike, az MCR-ből Frankie és Gerard, de amúgy mindkét bandából mindenkit bírok.
Ezen kívül szeretem a Blink-182-t, Sum 41-t és a Bowling For Soup-ot is. :33

Hobbim az olvasás, írás, rajzolás és zenehallgatás, de aludni is nagyon szeretek. Az Újságban megtalálhatod vadonatúj történetem, ˝Bajkeverők klubja˝ címen, galériámban pedig rajzaimat csodálhatod meg.

~ Szerkesztés alatt ~

Bye!

Utolsó belépés: 585 napja, 12:35
  My drawings :3   
  CicaNevelde  
Rebóca

Macskái:
Minnie
Billie Joe
Cirmi
Mike
Marshmallow
Kolumbusz
Katzy
Billie

 
  Paw.hu  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat