Megosztás: f i
   Szent Johanna Gimi
 
Szent Johanna Gimi A Szent Johanna gimi (röviden Szjg) egy nyolc részből (kilenc kötetből) felépülő ifjúságiregény-sorozat, melynek alkotója Leiner Laura magyar kortárs írónő. A naplóregény-sorozat főszereplője Rentai Renáta, aki egy budai francia tagozatos magángimnázium, a Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium tanulója.[1] A sorozat köteteinek kiadója a Ciceró Könyvstúdió. Az első kötet 2010-ben jelent meg, míg az utolsó, két kötetből álló rész kiadására 2013-ban került sor. 2013 májusában megjelent egy kiegészítő kötet is Kalauz alcímmel, amely a sorozattal kapcsolatos információkat, érdekességeket tartalmaz.

A könyvsorozat a főhős naplóján keresztül a gimnázium 9–12. b osztályának mindennapjait mutatja be az iskolakezdés kisebb-nagyobb zökkenőit, a középiskola hétközna***k számító történéseit, valamint a továbbtanulás és elválás sokszor embert próbáló nehézségeit is beleértve. A Szent Johanna gimi a 2010-es évek egyik legnépszerűbb és egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező ifjúsági sorozatának számít Magyarországon.
Leiner Laura (Budapest, 1985. április 22. –) magyar író, szakmájában 18 éves kora óta aktív. Ismertségét és népszerűségét A Szent Johanna gimi ifjúsági naplóregény-sorozat hozta meg számára. A történet fikció, nem saját élmény.


 Tagok:
bebebetthi1112
×1  

Halii megtaláltuk cicaneveldén,kutyatanyán,nyuszitanyán ezen a neven és nagy valószínűséggel minden Paw.hu-s játékon    
 http://hami.paw.hu/bebebetthi1112 ...

Wednesday
   Wednesday 20
×4  

Ha jól emlékszem, egy szerdai napon születtem...









A földet nem a szüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!


 
  Paw.hu  · Copyright © 2007-2020 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat