Újság >> „Az én házi kedvencem“

Egy kutya története
Megosztás: f i

Egy kutya története

Ültem a házam előtt, és néztem ahogy a gazdám, Zsófi, és a családja pakolnak. Elutaznak három hétre, és addig átvisznek Szöszihez, az egyik barátnőmhöz ez időre. Már nagyon vártam, persze jobb lenne vele, de így is szuper lesz. Már csak néhány dolgot kell berakniuk, és mennek. Zsófi odajött hozzám, a pórázzal és a nyakörvvel. Rámrakta őket, majd felindultunk Szösziékhez. Csak néhány háznyira voltak, nem kellett sokat sétálni. Mikor odaértünk Zsófi leguggolt elém, megsimogatott, majd azt mondta:
- Légy jó Talp! Majd jövünk, ne félj! Bár Szöszivel jóban vagytok, nem aggódom, hogy baj lesz.
Ez után csöngetett. Kijött Szöszi gazdája, Lilla és az anyukája.
- Szia Zsófi!- köszönt a lány.
- Szia!- köszönt a gazdám.
Lilla odahívta Szöszit is. Mi farokcsóválva üdvözöltük egymást, majd el is rohantunk.
- Hogy vagy?- kérdezte Szöszi.
- Jól.- feleltem.
- Halottad, hogy jött egy új kutya az utcába?- kérdezte.
- Nem, komolyan?- kíváncsiskodtam.
- Igen. Kan, és Róza szerint nagyon helyes. Megnézzük?- vigyorgott.
- Róza mindenkire ezt mondja. Neki igazából nem lehet hinni.- mondtam.
- Ez igaz.- vélekedett a német juhász.- De nem csak ő mondta.
- Hát még ki?- faggattam.
- Som is.
- Somnak már lehet hinni. Menjünk!- indítványoztam.
Sietve elindultunk, arra amerre Szöszi mondta. Egy kis idő múlva megpillantottuk Rózát és Sedit. Sedi kedves kan volt, csak egy kicsit, kicsit, nagyon ostoba! Amikor elügettünk mellettük Róza megállított minket.
- Hová siettek annyira?- barna bundáját egy árva szélfuvallat felborzolta, és így tényleg a környék legszebb szukájaként nézett ki.
- Az új kutyához.- sietett válaszra Szöszi.
- Persze.- monda.- Minden szuka oda megy. Tudjátok, akik eddig ott jártak, azt mondták rendkívül különleges egy kutya. Meg néhányan azt is kijelentették, hogy megérdemel engem!...
Szöszi sürgetően nézett rám.
- Értjük, megnéznék saját szemünkkel is!- vágtam közbe.
- Megértem.- mondta álomittasan Róza.- Felőlem menjetek!
Mi mint a szél, elfutottunk. Nemsokára elértük a helyet. Meg is láttuk az új kutyát. Beugrottunk hozzá, hogy üdvözöljük. Rögtön odajött hozzánk, hogy megismerkedjen velünk. Fehér bundája volt, és kék szeme.
- Sziasztok! Hogy hívnak titeket? Engem Havinak.
Először Szöszi mutatkozott be.
- Ó, igen már hallottam rólad! Azt mondta Sedi nagyon kedves vagy.- majd elhívta Szöszit, aki látszólag nem örült neki különösebben. De ez még nem elég! Engem csak úgy faképnél hagytak!
Elfordultam, hogy kimenjek, és akkor egy sokkal érdekesebb dolgot pillantottam meg.

( 539 megtekintés )

Szólj hozzá:

lajka1 10 2016. 06. 02. 20:41  
Mikor lesz a 2 rész?

AliNati3. 12 2016. 03. 01. 14:56  
cicaidomár rokon :3 Cuki *w*

  - megszűnt felhasználó - 0 2016. 02. 26. 16:48  
Nos, elmondom. Új kutya, akibe szerelmes főszereplőnk barátja. Mondanám úgy, hogy Roxi az új kutya és Foltos a barát. Igen, az Egy kutya naplójából, mert a kutyatanyán én vezetem azt a sorozatot. A szerelmespár faképnél hagyják a főszereplőt. Kakaó és Foltos egyedül hagyták Bukfencet, tehát mondntam, hogy copy.

Egyébként az egész szinre csak párbeszédből áll, semmi leírás. Egyébként általában a kölyökkutyáknak, meg a huskyk- nak van kék szemük. A főszereplőről mennyit tudunk? Talp a neve, se fajtáját, se viselkedését nem tudtam meg, a kedves cicaidomár rokon ( Luca, avagy AliNati3.) már mindent elmondott.

  - megszűnt felhasználó - 0 2016. 02. 26. 16:42  
Betti:3 vagyok a kutyatanyán.

Szila 14 2016. 02. 25. 14:32  
Alinati: Köszönöm, figyelni fogok!
Just, fogalmam sincs, hogy te ki vagy a kutyatanyán, de ha tudnám s másolnám le! Tudod, nekem van saját képzeletem, amit használok is!

  - megszűnt felhasználó - 0 2016. 02. 19. 16:46  
Már bocsánat, de ezt másoltad a kutyatanyás írásomról.

AliNati3. 12 2016. 02. 14. 10:12  
Nagyon cuki :3 Viszont pár dolog... A leírás nuku, nem tudunk semmit Zsófiról. Szösziről is csak annyit írtál, hogy német juhász, félreérthetően. No és milyen német juhász? Kétszínű, fekete, esetleg egy kicsit sötétebb, mint a többi? És a főszereplő kutyusról még azt se tudjuk, milyen színű a bundája. És Rózáról is - ha nem értettem félre, hogy róla van szó - azt tudjuk egyedül, hogy barna bundája van. Milyen? Hosszú, amibe jól belekaphat a szellő? Rövid? Kistestű, nagytestű? Akkora, mint Talp? Ezt mind nem tudjuk! Az új kutyáról is azt jegyezhettük le magunknak, hogy Havi a neve.
Ezen kívül rengeteg a párbeszéd. Mellesleg nem hogy rengeteg, még hibás is.
A Te verziód: “- Hogy vagy?- kérdezte Szöszi. „ Ahogy kéne: “Hogy vagy? - kérdezte Szöszi. „ Gondolatjel előtt-után szóköz!
Ezen kívül a szóismétlést mellőzd! A szórend egy-két helyen hibás. ( “Sedi azt mondta, nagyon kedves vagy. „ ) Valamint nekem már kicsit zavaró volt, hogy ha tudtuk, hogy csak Szöszi és Talp beszélget, minek kell a "mondta" és a "kérdezte"-nek ötvenhat verzióját fölhasználni? Ha tudjuk, hogy ők beszélgetnek, nem kell állandóan írogatni, hogy "mondta, kíváncsiskodott, kérdezte, feleltem, vigyorgott" stb. De egyébként tetszetős. Az elírásokra majd ügyelj jobban, beküldés előtt mindig olvasd át többször! Ha még ez sem segítene, mutasd meg valakinek, aki őszintén meg tudja mondani a hibáidat!
Erre sajnos csak három pontot tudok adni, de ne keseredj el! Nekem ez a történet tetszik, ha javítasz a hibáidon, menni fog, jobb lesz! Hidd el ;) Folytasd!


 
  Paw.hu  · Copyright © 2007-2017 · Minden jog fenntartva. · Használati feltételek & Jogi és adatvédelmi nyilatkozat